Hosszú évszázadokon keresztül, még mielőtt az ember természetromboló tevékenysége nyomán a nagyragadozók a kipusztulás szélére kerültek, és Európa nagy részéről - hazánk területéről is - teljesen kiszorultak volna; állatokat tartani, legeltetni, pásztorkodni lehetetlen volt igazán munkaképes, jó minőségű pásztorkutyák nélkül. Ezek a kutyák akkor a megélhetés zálogai voltak.

Néhányan úgy gondolják, a pásztorok nem végeztek tudatos tenyésztést. Ha a ma tenyésztőjének szemüvegén keresztül vizsgáljuk, talán igazuk is van.
A pásztorok ugyanis nem a faroktűzést, vagy a fültartást nézték, az érdekelte őket, ami e kettő közt van: maga a kutya.
Nem méricskéltek, a végtagok szögelését sem vizslatták, a megfelelően terhelhető munkakutya mindenképpen kiváló anatómiával kellett, hogy rendelkezzen.
Nem érdekelte őket, melyik színváltozat divatosabb (minthogy nem is létezett akkor ilyen szempont munkakutya esetében), egy igazán jól dolgozó kutyának azonban hamar híre ment.
Vagyis: a belső értékek - életerő, nagy állóképesség, szívósság, munkakedv, kitartás, bátorság - a pásztor számára mindig előbbre valók voltak, mint a küllemi elvárások. Szigorú szelekcióval válogatták ki funkcionálisan az adott feladathoz legjobb egyedeket.

Ma a tenyésztők zöme ezzel szemben előnyben részesíti a tetszetős küllemet, (a pumi pl egy jól nyírható showkutya legyen) a kutyakiállításokon elért eredményeket. Mindezek mellett könnyen háttérbe szorul(hat) a belbecs.
Az igaz magyar kutya nem szolga.
MunkaTÁRS, a szó legnemesebb értelmében. Terel és őriz, s teszi ezt őseitől hozott ösztöneinek engedelmeskedve. Kötelességünknek érezzük, hogy ezen ösztönkészletet megőrizzük, mert számunkra a legnagyobb érték az, ami belül van. Az ősök tulajdonsága és génjei. Ezért a fedezőkanok kiválasztásakor soha nem a kiállításokon elért eredményekre vagyunk kíváncsiak elsősorban, hanem a kutya jellemére, egészségére, vérvonalára, majd csak ezután jöhet a küllem.
Tenyésztési célunk a kiváló ösztönkészletű, stabil idegrendszerű, egészséges, életvidám, és zsenge korukhoz képest a lehető legmagasabban szocializált kiskutyákat adni a Gazdiknak.

Noha agrármérnökként végeztem a Debreceni Egyetemen, folyamatosan igyekszem bővíteni ismereteimet az állattenyésztés különböző szegmensei és a kutyaetológia területén.

Vallom, hogy "20 év gyakorlat múltán talán majd jó kezdő leszek" - kellő alázattal törekszem a mindentudás gőgje nélküli szemléletmód megtartására, nyitott elmével és szívvel.

Kiskutyáink családban élve cseperednek.
Fejlődésük során fokozatosan, természetesen ismerkednek környezetükkel. Folyamatosan velük vagyunk, figyeljük, teszteljük őket, megismerjük jellemüket, hogy a leendő Gazdik életkörülményeikhez legmegfelelőbb kiskutya kiválasztásában segíteni tudjunk.
A kicsik 4-5 hetes koruk körül fokozatosan elkezdenek ismerkedni a falkával. Megtanulják az együttélés alapjait.
Együtt játszanak a felnőttekkel, közben pedig elsajátítják a falkán belül alkalmazott jelzésrendszert, megismerik a határokat.
Ittlétük alatt találkozhatnak macskával, szárnyasokkal és egyéb haszonállattal - a jószágok hangja, szaga, általában a jelenléte nem lesz tehát ismeretlen számukra.
Hozzászoknak a különböző kisgépek hangjához, egyéb háztartás körüli zajokhoz.
Mindezzel egy biztos alapot igyekszünk adni a piciknek, amire aztán a Gazdával együtt majd építkezni tudnak.